A rossz ember filozófiája

Örökös és kedvenc kérdésem, amire úgy érzem, még egy jó ideig nem találom meg a választ, az a rossz emberek lelkiismeretével kapcsolatos. Adott egy rossz ember, ami már eleve nem egy pontos meghatározás, hiszen mitől rossz az ember és ez tulajdonképpen miben is ez nyilvánul meg. Ha gonoszságról és rossz szándékról beszélünk, akkor teljességgel relatív vizekre evezünk. Mi számít gonosz/rossz tettnek, és mitől is az? Ha másokat bánt, sért vagy egyenesen megkárosít? Lehetünk rosszak csak úgy magunknak vagy másra is ki kell hatnia cselekedetünk minden rezzenése? És a nagy kérdés; Lehetünk rosszak úgy is, hogy tiszta elképzelések vezérelnek bennünket, miközben a magunk után hagyott pusztulatot észre sem vesszük?

Hosszú órák töprengése, hosszú beszélgetések a boros pohár mellett és csak részeredményekre jutottunk. Valaki azt állítja, hogy hitvány cselekedet nem létezik, hiszen mindig a saját javunkra döntünk, ami pedig nekünk jó az rossz már nem lehet (maximum másnak).

Lehet, tényleg van abban valami, hogy részben rosszak vagyunk, és rossz szándék is vezérel minket, ami legtöbbször (mindig) önös érdek. Legyen szó pénzről, vallásról vagy éppen véleményről. Például gyilkolunk a meggyőződésünkért, az istenünkért, olykor csalunk és átvágunk a pénzért, meg szerelemért. Mind azért, hogy mi jobban érezzük magunkat. Mi legyünk elégedettek. Aztán esetenként megszólal a vészcsengő, hogy hékás ez másokat bánt, másokat sért, nem lehet és felvillan a piros lámpa. Van ilyen is, és olyan is, hogy a lámpa kiégett vagy csak éppen nem volt senkinek kedve kicserélni az égőt. Olyankor kezdődnek a bajok. Ezt, ha közvetlen környezetünkben műveljük talán annyi vonzata lesz, hogy nem sok barátunk akad majd esetleg egy sem, és sokan ferde szemmel néznek majd ránk. Aztán ha pár szinttel feljebb lépünk talán találunk magunknak pár igazi "jóakarót" emellett akár cinkost is, akit nyugodtan nevezhetünk és hiszünk barátunknak. Aztán ha elérünk a létra legmagasabb fokára akár már a fejünket is akarhatják.

A legrosszabb legrosszabbja, pedig ha hitvány erőnket bajtársainkon "próbálgatjuk", és sajátjaink ellen megyünk, mint mikor kést állítunk saját anyánk esetleg gyermekünk hátába. Ezt látom most én kis vidékünkön, hogy mindenki a késeit próbálgatja, de nem a jó ember(ek)en. Rossz felindulásból vagy csupán ostobaságtól vezérelve, tudatosan verik szét, azt a keveset, ami még megmaradt belőlünk és a méltóságunkból. Belső széthúzás ez, a legveszélyesebb, ami csak létezik. Szörnyű belegondolni, de velejéig valós a baj. Baj, hogy az a maroknyi kis magyarság itt nem tud őszinte lenni egymással. Baj, hogy köpünk a sajátjainkra és alázzuk a másikat, míg fölöttünk a hullámok már nem is csapkodnak, mert már ők is rajtunk röhögnek. Ostobaság, nagy luxus, de valakik művelik ezt a "nemzet politikát" is, mondván/gondolván ez az egy és igaz út. Kérdem, mi felé? Mikor már azon gondolkozom, hogy megéri-e egyáltalán ide gyermeket szülni, ahol lassan már ilyen és olyan magyar közül lehet majd választani, akkor talán tényleg nincs itt valami rendben. Szülőföldem, szeretett városom, minden mi számít, és fontos ide köt, de közben egy teljesen ellentétes erő innen taszít, és azt súgja, nem vagy itt jó helyen. Nem, mert igaz "Egységben az erő!" meg milyen jó a nemzeti összetartás, de üres frázisokon kívül mi mást tudunk még itt hangoztatni, ha cselekedeteink teljesen mást mutatnak. Persze lehet, sarkítok, sőt biztos, mert ennek ellenére fantasztikus emberek is lakják e vidéket, kik tesznek és dolgoznak azért, hogy egységesen tegyünk magunkért, és ne féljünk bátran felvállalni, hogy igen is magyarok vagyunk, és itt vagyunk. Itt vagyunk igaz, de hol az egység?

 Felfogjuk egyáltalán mi mindent veszíthetünk? Ha csak arra a furcsa érzésre gondolok, mikor együtt énekeljük a himnuszt, mikor egy nyaralás alkalmával magyarokkal találkozom, és érzem, nem vagyok egyedül. Nekem hiányozna, és szörnyen fájna, ha ujjal mutogatnánk a másikra," mert ő ám ilyen magyar, nem olyan, mint mi...!". Megmaradhatunk egyáltalán, ha már a sajátjaink sem elég jók?

Sokan beleállítják a kést a hátunkba, és a szörnyű az, hogy fel sem tűnik nekik, hogy mekkora kárt okoznak. Egyik jó barátom szerint, a rossz szándék az esetek túl nyomó részében butasággal párosodik, ettől lesz igazán veszélyes és ütős. Még mindig nem tudom a választ, hol születik a rossz, az önmegsemmisítő gomb, de sokan kutatják. Valaki azért, hogy elpusztítsa, valaki pedig, hogy megnyomja. Furcsa lehet rossznak lenni.