20140210

Két év margójára

Február tizedike. Két éve pontosan ezen a napon döntöttem úgy, hogy gondolataimat mondatokba szedem, és blogot indítok. Akkor még nem is sejtettem, hogy ezzel a nappal mennyi új lehetőség és élmény váltott belépőt az életembe és mindennapjaimba.

Visszatekintve az első bejegyzésekre már a nevetés kapdos. A hibás helyesírás, a szinte teljesen átláthatatlan gondolatmenet, és egy ki nem forrott személyiség kusza igazságai a mai énem számára kicsit már idegenek (bár a helyesírás azóta sem erősségem). Idegen, mert furcsa mód, akkor minden teljesen egyértelműnek tűnt, mára viszont már mindenben kételkedem, és inkább csendben maradok, nehogy féligazságok hagyják el számat és billentyűzetemet. A kedves olvasó nehogy félreértsen, hallgatásom nem gyávaságból fakad, puszta önkritikának és egyfajta bölcs hallgatásnak nevezném inkább.

Blogolásom kezdetén, mint talán minden ifjú titán, én is úgy véltem, hogy az én nézőpontom a legjobb, legobjektívebb, vagy pedig más pozitív jelző szuperlatívuszának lehetőleg négyzete. Néha szomorúság tölt el, mikor pár évvel később saját mondataimra tekintve, egy mérhetetlenül naiv és okoskodó személyt vélek felfedezni a sorok mögött, és be kell látnom, hogy valamikor ez is én voltam. Bevallom, sokszor csábított a törlés gomb adta lehetőség, eltörölni a földkerekség színéről korábbi sedre és érzelmekkel manipulált bejegyzéseim utolsó pontját is, de soha nem bírtam megnyomni, azt a fránya gombot. Minden egyes bejegyzésem az énem egy része, melyet őszintén feltártam a világ előtt. Viszont eltekintve az akkori bejegyzések gyenge pontjaitól, ez a kis virtuális gondolattár egy felbecsülhetetlen értékű lenyomata személyiségfejlődésemnek. Arról sem szabad elfeledkeznem, hogy mennyi lehetőséget hozott számomra ez a blog, és mennyi fantasztikus emberrel ismerkedhettem meg. Mérhetetlen nagy örömmel szolgál minden egyes dicséret, amit a bloggal kapcsolatban kapok, és maga a tény is, hogy vannak, akik felfigyeltek az írásaimra.

Bár tisztában vagyok vele, hogy nem voltam az utóbbi pár hónapban példaértékű blogger, de annak ellenére, hogy gondolataimat nem közvetítettem Felétek, sok dolog megbotránkoztatott, túlságosan is. Rendszerint nem írtam meg kínom-bajom a nagy indulat hevében, és mire már úgy ítéltem meg a helyzetet, hogy elég hideg a fejem objektív közvetkeztetésekre, addigra már dühöm tárgyának hírértéke is elég „langyos” lett. Megígérhetem, hogy ezt a stratégiát már nem fogom követni, és inkább csak kiírom magamból szépen idejében minden egyes dühös kis gondolatom. Manapság a szlovákiai elnökválasztás, pontosabban a külföldi szavazás lehetőségének nemléte borít ki. Furcsamód egy olyan választásnál, ahol országunk elnökének személyéről szavazunk, aki Szlovákia összes állampolgárát (az aktuális tartózkodási helyétől függetlenül) képviseli nemzetközi szinten, a külföldi szavazás lehetetlen. Nem látom okát, hogy egy külföldön tanuló, vagy dolgozó szlovák állampolgár miért ne tehetné le voksát egy nagykövetségen, és miért van ilyen érthetetlen módon diszkriminálva. Kétlem, hogy erre létezne értelmes és kielégítő válasz. Abszurdisztán, ahogy lakótársnőm mondaná. Bárcsak ennyi lenne, ami a csőrömet bökné, de erre majd még visszatérek egy következő bejegyzésben.

Egyelőre élvezem azt a kevés szabadságot, amit sikerült kerítenem magamnak, és próbálok kicsit összerázódni egy nehéz időszak után. Tudom, nincs kifogás, blogolni muszáj! A továbbiakban ezt próbálom majd szigorúbban betartani.


Zárásképpen szeretném megköszönni mindenegyes olvasómnak, hogy olvassák a blogot. Óriási ölelés jár pedig azoknak, akik már a kezdetek óta nyomon követik írásaimat, és egyúttal szeretném üdvözölni az új olvasókat, akik csak nemrég bukkantak az Azt beszélik-re. A hozzászólásokat ezután is nagy örömmel várom (éri gonosznak is lenni, a fejlődés szempontjából elengedhetetlen a kritika is). 







Ezzel pedig el is fújtam a két kis gyertyák a képzeletbeli blogos tortámon! J
Címke:

3 megjegyzés:

  1. Nyugalom, két év múlva ezt is cikinek fogod találni. Saját tapasztalatból mondom :D

    (amúgy meg gratula!)

    VálaszTörlés
  2. Üdv a klubban! :) Én is pontosan így vagyok a saját írásaimmal. Csak én már 5 perc múlva utálom őket. Írni pedig dühösen kell, forró fejjel!

    VálaszTörlés
  3. Keep writin', én is sírok, amikor elolvasom mit írtam 6 éve :)

    VálaszTörlés